A gyereknél is keletkezhet vesekő

A gyereknél is keletkezhet vesekő

Dr. Kövi Rita Módosítva: 2022.12.02 21:33

Görcsös, késszúrásszerű alhasi fájdalom és véres vizelet- ezek a vesekő tünetei is lehetnek, ami leggyakrabban a felnőtteket sújtsa. Ám tévedés azt hinni, hogy kizárólag őket érinti a probléma, hiszen tanulmányok szerint gyermeknél, sőt már újszülötteknél is előfordul. Dr. Kövi Rita, az Ultrahangközpont gyermek radiológusa szerint az ultrahang diagnosztikának hála azonban gyorsan fény derülhet a betegségre, így a kezelés minél hamarabb elkezdődhet.

Így alakul ki a vesekő

A vese fő feladata a szervezet számára felesleges anyagok kiválasztása, melyek a vizelettel oldott állapotban távoznak. Azonban előfordulhat, hogy bizonyos anyagokból olyan nagy mennyiség van jelen a vizeletben, hogy az már nem képes feloldódni. Ennek oka szerteágazó lehet, pl. anyagcserezavar, veseprobléma, krónikus húgyúti fertőzés, de akár mozgáshiány, egészségtelen étkezés, illetve kevés folyadékfogyasztás is. Maga a vesekő kemény, kristályos szerkezetű anyag, melyet legtöbbször elsősorban kalcium-oxolát alkot, ami a vizeletben kicsapódik, de felépülhet többek között húgysavból vagy cisztinből is. Méretét tekintve az 1-2 mm-től több centiméterig is terjedhet, és kialakulhat csak az egyik, de akár mindkét vesében is.

Egyre gyakoribb a gyerekeknél

Sokan úgy gondolják, hogy a vesekövesség egyedül a felnőttek problémája, ám egyáltalán nem ritka, amikor gyermekeknél – akár csecsemőknél - diagnosztizálják. Sőt, tanulmányok szerint a túlzott sófogyasztás, a gyorséttermek, a mozgásszegény életmód és a kevés folyadékfogyasztás miatt egyre gyakrabban fordul elő náluk. Amíg még kis méretűek, nem biztos, hogy nagy fájdalmakat okoznak, így van, hogy nem ismerik fel idejében a problémát, ám a vissza-visszatérő húgyúti fertőzések jelzésértékűek lehetnek- mondja Dr. Kövi Rita, az Ultrahangközpont gyermek radiológusa.

A vesekő tünetei:Vesekő diagnosztizálása ultrahanggal - Ultrahangközpont

  • hasi görcs
  • fájdalmas vizelés
  • vizelési nehézség
  • derékfájás
  • véres vizelet
  • hányinger/hányás
  • húgyúti fertőzés

Ultrahanggal a diagnózis könnyen felállítható

Amennyiben gyermeke a fent említett tünetekre panaszkodik, akkor érdemes hasi ultrahang vizsgálattal megbizonyosodni arról, mi is okozza a panaszokat. Maga a vizsgálat teljesen fájdalommentes, és nem igényel előkészületeket, arra viszont fontos ügyelni, hogy előtte 2-3 órával a gyerek ne étkezzen, ám igyon - de ne szénsavas italt-, továbbá, hogy telt legyen a hólyag!

A vizsgálat lényege, hogy az ultrahang gép által keltett magas frekvenciájú hanghullámok visszaverődnek a belső szervekről, az így keletkező visszhangot pedig képpé lehet alakítani. Ultrahanggal a szövetek, szervek mérete, alakja és állapota is meghatározható, így a vesekövek is egyértelműen kivehetőek.

Téma szakértői

Dr. Horváth Barnabás

Dr. Horváth Barnabás

emlő ultrahang és emlőmintavétel specialista radiológus
Dr. Csemez Imre

Dr. Csemez Imre

hasi- és kismedencei ultrahang specialista radiológus
Dr. Gergely Mária

Dr. Gergely Mária

emlő- és pajzsmirigy ultrahang specialista radiológus

Orvos válaszol

Az epehólyag echodens képletekkel kitöltött fala jelentősen nem vaskosabb. Ez mit jelent szükséges e műtét.A másik kérdésem mit jelent mit jelez a következő. A prosztata 55x 40 mm benne 27 mm echodusabb terület látható jelez e rosszindulató elváltozást . 2020 ban volt prosztata műtétem a vizsgálata a mintának jóindulató volt a megnagyobbodas.

Dr. Nyemecz Dorottya
Dr. Nyemecz Dorottya radiológus
Kedves Gábor!

A kérdéses ultrahangképletről elsősorban személyes megjelenésű vizit keretében lehetne diagnózist felállítani. Az Ön által leírtak alapján az epehólyag leírásból nem derül ki, hogy epekő vagy polip van mögötte.
A prosztata probléma miatt pedig javaslom keresse fel urológusát további vizsgálatok, mintavétel céljából, hogy megállapításra kerüljön jó- vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó.

Jó egészséget kívánok önnek!

Kapcsolódó oldalak

Hírek

Jelek, amelyek esetén szükséges lehet a pajzsmirigy ultrahang

Jelek, amelyek esetén szükséges lehet a pajzsmirigy ultrahang

A pajzsmirigyzavarok pontos diagnózisához nem elég a laborvizsgálat, ugyanis az nem feltétlenül árulkodik a szerv szerkezetéről, állapotáról. De melyek azok a jelek és tünetek, amelyek esetén hasznos lehet a pajzsmirigy ultrahang, miért nem elég csak a vérvétel és mikor lehet szükség biopsziára? ...
Mi a különbség a pajzsmirigy, a nyaki lágyrész és a nyaki nagyerek vizsgálata között?

Mi a különbség a pajzsmirigy, a nyaki lágyrész és a nyaki nagyerek vizsgálata között?

Bár mindegyik vizsgálat a nyak régiójában történik, a nyaki lágyrészek, a pajzsmirigy és a nyaki nagyerek ultrahang vizsgálatának más-más a célja. Milyen okok, panaszok, tünetek miatt érdemes elvégeztetni egyik, illetve másikat? Mit lehet kideríteni ezekkel a biztonságos képalkotó ...
A hereultrahang fontos lehet a herevisszér tágulat diagnózisához

A hereultrahang fontos lehet a herevisszér tágulat diagnózisához

Nem minden esetben okoz fájdalmat vagy kellemetlen érzést a herevisszér tágulat, más néven herevisszeresség, van, hogy csak tapintással érzékelhető vagy ultrahanggal mutatható ki az elváltozás.  Dr. Róna Ágnes , az Ultrahang Központ radiológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy enyhébb esetekben is ...

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.