Lágyrész betegségek és diagnosztikai lehetőségeik

Lágyrész betegségek és diagnosztikai lehetőségeik

Módosítva: 2023.02.18 09:25

A lágyrészek ultrahang vizsgálata során a bőr alatti kötőszöveteket - zsírszövet, izomszövet valamint a hónalj és lágyékhajlatban található nyirokrendszer állapotát, elváltozásait vizsgáljuk.

A lágyrészek esetében is számtalan betegség és állapot léphet fel, mely kialakulhat sérülések következtében, izomsérülés, izomfájdalom esetén, a bőr elszíneződése esetén. A tapinható csomó valamint a sérv is a lágyrészt irítntő betegségek közé tartozik. Az alábbi cikkben az utóbbi kettővek kapcsolatos betegségeket szedtük össze.

Lágyrészt érintő betegségek

Bőr alatti csomók

bőr alatti csomók lágyrész ultrahang vizsgálataA bőr alatt kitapintható, elmozdítható kisebb-nagyobb csomók szinte a test bármely részén kialakulhatnak, ám legtöbbször a nyakon, mellen, hónaljban és a lágyrészek környékén fordulnak elő.

A lágyrész daganatoknak több formája is ismert- ilyen többek között a lipóma, mely a zsírszövet túlburjánzása, a faggyúmirigy kivezető csövének elzáródása miatti atheróma –azaz faggyúdaganat-, de igen gyakoriak a kötőszövet daganatai is.

Atheróma

Az atheróma közvetlenül a bőr alatt elhelyezkedő, tömött, tokkal rendelkező jóindulatú elváltozás. A betegség lényege, hogy a faggyúmirigyek kivezetőcsöve elzáródik, ennek következtében a folyamatosan termelődő kásás állagú faggyú kitágítja a mirigytömlőt. Gyakori a fertőzés veszélye, mely során megnő tályog képződésének a lehetősége is.

Lipóma

A lipóma vagy más néven zsírdaganat az embrionális kötőszöveti eredetű zsírszövetből kiinduló jóindulatú, "lágyszöveti" daganatok csoportjába tartoznak. Általában a 20-25 életév körül jelennek meg az első lipómák, és többnyire a 40-60. között gyakoriak. Gyermekeknél ritkán fordul elő, általában csak örökletes betegségekkel együtt jelentkezik. A lipóma kezelése esetében a műtéti eltávolítás javasolt – amennyiben az elhelyezkedése is engedni.

Limfóma

A nyirokrendszer rosszindulatú daganata a limfóma, melyet ultrahanggal jól el lehet különíteni az egyéb bőr alatti csomóktól.

A limfóma korai felismerés esetén az egyik legjobban gyógyítható rosszindulatú daganat típus. A limfómánál ritkább súlyos elváltozás a kötőszövetből kiinduló szarkóma, melynek fő jellegzetessége szabálytalan alakja, valamint az, hogy nem mozdítható el. Két nagy csoportját különböztetjük meg: Hodgkin-kór és a non-Hodgkin limfómák. Még előbbi ritkábban és a fiatalabb korosztály esetében jelenik meg, addig az utóbbi gyakrabban és inkább az idősebbeknél.

Sérv

A sérv elsődleges tünete a szabad szemmel is látható, kitapintható kitüremkedés vagy duzzanat, mely érintésre érzékeny lehet. Tünetek alapján is diagnosztizálható, azonban bizonyos esetekben képalkotó diagnosztikai eljárást is alkalmaznak, mint vizsgálati módszer. A sérvnek az alábbi típusait különböztetjük meg:  

Gerincsérv

Gerincsérv esetén a porckorongoknál alakul ki a duzzanat, mely nyomhatja az idegeket is. A tünetek annak megfelelően változnak, hogy a gerincnek melyik szakasza az érintett. Így a gerincsérv tünetei lehetnek a nyak-, hát- vagy derékfájás, a zsibbadás, az érzéketlenség, az izomgyengeség, az égő vagy bizsergő érzés.

Lágyéksérv

A lágyéksérv a legtöbb esetbe a combhajlatban, a combok és a csípő találkozásánál érzékelhető. Lágyéksérv esetében a hasfal nyílásán (a lágyékcsatornán) keresztül hasüregi szerv (leggyakrabban bél, illetve petefészek) esik elő a lágyéki régióba, illetve férfiaknál herezacskóba, nőknél a nagyajkakba. Férfiak esetében gyakrabban fordul elő, de a nők is érintettek lehetnek.

A lágyéksérv gyermekkorban is kialakulhat. A 14 év alattiak korcsoportjában a leggyakoribb sebészi kezelést igénylő betegségnek tekinthető.

 

Vizsgálati módszerek

Ultrahanglágyrész ultrahang vizsgálat - Ultrahangközpont

A lágyrész ultrahang által megállapítható, hogy milyen elváltozásokkal állunk szembe mely során képet kaphatunk a bőr alatt kitapintható csomók, a felületes elváltozások és az izmok szerkezetéről. Az eljárás fájdalommentes, egészségügyi kockázattal nem jár. Az eredményt azonnal kézhez is kapja a páciens.

A diagnózis alapján kezelőorvosa dönt a további kezelésekről, mely lehet masszázs, antibiotikumos terápia, a csomó sebészeti kimetszése, de az is elképzelhető, hogy ha nem zavarja, akkor semmi teendője nincs vele. Rosszindulatú daganat gyanúja esetén szövettani mintavétel lehet szükséges!

MRI

A lágyszöveti elváltozások differenciáldiagnosztikájában a legeredményesebben az MRI alkalmazható.

 

Az idejében felismert elváltozások, segítik a diagnózis pontos felállítását és a hatékony kezelés megkezdését!

Az Ultrahangközpontban elérhető szolgáltatás lágyrészt érintő betegségek vizsgálata esetén:

Téma szakértői

Dr. Fehér György

Dr. Fehér György

radiológus
Dr. Csemez Imre

Dr. Csemez Imre

radiológus

Hírek

Csomó a nyakon - aspirációs citológia lehet szükséges

Csomó a nyakon - aspirációs citológia lehet szükséges

Bárkivel megeshet, hogy kisebb-nagyobb csomót tapint ki a nyakán. Sokan ekkor  megrémülnek, mivel úgy gondolják, hogy rosszindulatú daganatot jelez, pedig az esetek többségében ártalmatlan elváltozásról van szó, mely leginkább egy felső légúti fertőzés miatti megnagyobbodott nyirokcsomó ...
Ultrahang segíthet kideríteni, hogy mi is áll a magas CRP érték mögött

Ultrahang segíthet kideríteni, hogy mi is áll a magas CRP érték mögött

A laborvizsgálatok során gyakran találkozhatunk a CRP rövidítéssel, melynek magas értéke legtöbbször valamilyen gyulladásra utal. Ennek oka az esetek egy részében már magából a vérvétel egyéb eredményeiből és a tünetekből ki is derül, ám előfordulhat, hogy további ...
Egyre több a Crohn betegséggel diagnosztizált gyerek

Egyre több a Crohn betegséggel diagnosztizált gyerek

A gyulladásos bélbetegségek közé tartozó Crohn betegség egyre többször kerül diagnosztizálásra nem csak a felnőttek, de a gyerekek esetében is. A lazább, hígabb széklettel és görcsös hasi panaszokkal járó állapotnál megfigyelhetőek nyugalmi és fellángolási időszakok, ...

Prima Medica Egészségközpontok

Tisztelt Pácienseink!

Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!

A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!

Köszönettel:

Prima Medica Egészségközpontok